INGYENES ÜGYLETEK

A fő kiindulási pont, hogy az áfa törvény az ellenérték fejében történő ügyleteket adóztatja. De ne gondolja senki, hogy azért mert nincs ellenérték, még biztonságban van, mert az ingyenes ügyletek bizonyos (törvényben meghatározott) köre igenis megadóztatható.

Adófizetési kötelezettség termékértékesítés vagy szolgáltatás nyújtás esetén merülhet fel. Alapesetben akkor, ha költségeivel kapcsolatban korábban adólevonási jogot érvényesítettek. Illetve pontosabban biztosította-e számunkra az adólevonás lehetőségét a jogszabály vagy sem.

Egy ügylet jelenthet:

1.       termékértékesítést vagy

o   ellenértékes

§  adófizetési kötelezettség keletkezik

§  nem keletkezik adófizetési köt. (áfa törvény alapján): tárgyi mentes

o   ingyenes

§  adófizetési kötelezettség keletkezik. Ide tartozik pl. a termék saját vállalkozásból való kivonása (pl. egy laptop ingyenes átadása magánhasználatra), saját beruházás (tárgyi eszköz előállítás)

§  nem keletkezik adófizetési köt., mert nem minősül ellenérték fejében teljesítettnek. Ilyen a közcélú adomány, az áruminta és a kis értékű ajándék

2.       szolgáltatásnyújtást

o   ellenérték fejében teljesített, tehát adófizetési köt. keletkezik

o   nem ellenérték fejében teljesített (közcélú adományozás), nem keletkezik adófizetési köt.

(Az áfa törvény alapján szolgáltatásnak minősül minden olyan ügylet, ami nem termékértékesítés.)

Számlázás?

Felmerülhet a kérdés, hogy ingyenes ügyletek esetében kell-e számlát adni vagy sem? Abban az esetben igen a válasz, ha az ügylet adókötelesnek minősül (az áfa törvény alapján) és tényleges adóalap keletkezik. A számlán – a főszabályt alkalmazva szerepeltetni kell az adóalapot és az adóösszeget – jelezni kell, hogy az ellenértéket nem kell megfizetni. Az ingyenes termékátadás során az adóalap a termék forgalmi értéke vagy előállítási értéke. Ha vásárolt eszközről van szó, akkor nettó vételár. Ingyenes szolgáltatás esetén azt a külön felmerült költséget kell adóalapnak tekinteni, amely kizárólag pluszban az ingyenes átadás érdekében merül fel.

Kapcsolódó jogszabály: 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról

EGY SZOMORÚ ESŐS NAP

Órák óta esett az eső. Dél volt, de úgy tűnt, mintha már készülődne a Nap átadni helyét az égen a Holdnak. Egy férfi állt az ablaknál, s nézte az ablakon át az eső mosta utcát. Nézte, de nem látta. Nem látta, de hallotta, ahogy az esőcseppek bekopogtatnak az ablakon. Az eső ütemes kopogó dallama megnyugtatta a néhány perccel ezelőtt még hevesen dobogó szívét. Ahogy egyre erősebbé vált a kopogás, úgy csendesült szívének dobbanása, légzésének ereje. Fájdalmat, keserűséget érzett még szívének minden apró kis része, dobbanásának csendesedése a harag, a düh elmúlását jelezte csupán. Mozdulni nem bírt, gondolkozni nem tudott. Dermedten állt az ablak előtt. Szemét elhagyta csendesen egy apró kis könnycsepp, amikor megpillantotta Őt, amint ázottan, lassú léptekkel haladt autója felé. A lány beszállt az autójába, de nem indította el azonnal. Letekerte az ablakát, mit sem törődve a zuhogó esővel. Felnézett. Egy ablakra meredtek szemei. De nem látta az ablakot, csak a mögötte lévő férfit bámulta. A férfi nem tudta eldönteni a nő arca vajon az esőtől vagy a könnyektől nedves-e. Titkon remélte, hogy a nő is megkönnyezte szakításukat. S bár az elmúlt félórában nem volt hangos szó, kiabálás, veszekedés, mindketten tudták, hogy többé nem fognak találkozni. Fájdalmas szakítás volt, s bár halk ugyan, de belül mindkettejüket marta, kínozta a gyötrelem. Nem csak hangosan lehet szenvedni, nem csak kiabálva, ordítva lehet őrültté válni. Lehet halkan is, úgy hogy mások ne vegyék észre. Arcukat csak néhány könnycsepp simogatta vigasztalóan, de az eső zuhogott, soha véget nem érően szakadt…

(a történetet ez a kép ihlette, melyet eredetiben itt tudsz megnézni: kreatív írás kép alapján 20)

EGY MEGTÖRT ASSZONY MINDENNAPJAI

Megint sír. Régen láttam nevetni, kacagni, mosolyogni. Gondterhelt, szomorú arcát mutatja minden nap felém. Nagyon ritkán ér hozzám, utána is csak bambul rám értelmetlen tekintettel. Nem az zavar, hogy nem néz rám, hogy alig ér hozzám. Sokkal inkább reményvesztett, céltalan ábrázata az, ami feldühít. Tényleg azt hiszi értelmetlen már minden? Ő szokta ezt a kifejezést mondogatni, főleg ha egyedül van. Nincs olyan nap, hogy ne sírna, de inkább csak akkor teszi ezt, ha más nem látja és olyankor is vigyázva teszi, nehogy más meghallja.

Teszi a dolgát nap, mint nap, gondoskodik a gyerekeiről, a férjéről, a háztartásról. Legyen mit enni, tiszta tányérból falatozni, tiszta ruhában lenni, tiszta házban élni. Igyekszik gyerekeivel játszani, de látom rajta, hogy a gondok miatt sokszor nagy erőfeszítésébe kerül ez. Ha már nagyon fáradt, vagy nem bírja tovább könnyeit magában tartani, van, hogy ilyenkor segítségül hív engem. De látom rajta, hogy nem szívesen teszi. Legszívesebben kiáltanék, hogy észhez térítsem. Szeretnék tenni érte valamit. Valamit, amitől megláthatja a valóságot, ami nem olyan borzalmas, mint amilyennek ő látja. De talán nem én lennék erre a legmegfelelőbb. Ha rám néz, pont a valóság jut az eszébe, hogy milyen borzalmas is tud lenni az élet. Bár van másik arcom is, azt jobban kedveli, amikor elviszem őt messzi tájakra, messzi emberekhez, amikor történeteket mesélek neki, azt jobban szereti, akkor csak úgy rámtapad a tekintete, arca se rezdül, levegőt is ritkábban vesz, alig észrevehetően. Jaj, bárcsak tudnék rajta segíteni! De hát én csak egy tévé vagyok ….